Kiugrott papok | KHM
Jellemző ez az irányultság a "lelkiségi" lelkieskedő mozgalmakra. Előbb utóbb az egyén kerül a középpontba úgy, hogy közben azt hiszi, hogy Krisztus szolgálatában áll, pedig a saját egóját szolgálja. Nem vádolok senkit, hiszen, ahogyan az egyik ortodox pópa mondta viccesen (neki címezte a nagynénje), "nagyon hülye vagy, de szeretem benned, hogy keresel". Számomra furcsa, hogy az Egyház tanítása teljesen világos és elégséges, mégis erről a létező tanításról nem akar sem a klérus, sem a hívők tudomást venni. Folyamatos az agyalás, értelmezés, keretbehelyezés, nézőpontkeresés. És ennyi elég is ahhoz, hogy végül eltévedjen a kereső. A nagy verejtékszagú akarásnak mindig nyögés a vége – ahogy szokták mondani.
Kiugrott papok | KHM
Régebbi írás, természetesen ma is aktuális. Az "eredeti" szerző – tudtommal – eltávolította/törölte a blogot. Nem tudom, hogy ma is ebben a formában látná-e a dolgokat. Ettől függetlenül nagyon jó írás volt, sőt több írása is igen tisztának hatott akkoriban.
A kardinálisok 65%-a nem tud latinul – nincs valódi képesítésük
"Ami a végső idők csatáját illeti, a hadvezérünk a Szűzanya, nem a pápa vagy lefebvrsita püspök!" - ez azért erősen meredek kijelentés. A lefebristázás pedig kimondottan arra utal, hogy a sértődöttségét nem tudja legyőzni és kínos kényszert érez arra, hogy revansot vegyen rajtuk. Ez sem jó jel.
" Hogy kik az új próféták, engem nem érdekelnek." - pedig Ön csakis ezeket követi. Félredobja az Egyház tanítását és csak mazsolázik azon információk alapján, amiket az "új próféták" hirdetnek. Megmondaná nekem is, hogy a Szentírásban hol írja mindezeket, amiket Ön állít? Jézus tett-e olyan kijelentést, amiben egy jövőbeni kék könyvet, vagy hasonló jelenéseket/magánkinyilatkoztatásokat említ, amiket majd követnie kell a hívőnek az utolsó időkben? Mert elég pontos kijelentéseket tett, sőt éppen olyanokat, ami arra utal, hogy nem szabad majd követni a tévtanítókat akkor sem, ha már az emberek nagyrésze elesik...
Egy kiemelkedő katolikus püspöknek még megfelelő sírhelyet sem biztosítottak
Kinek van szüksége? Nekünk, akik élünk. A végidők harsonáinak megszólalásáig kell kitartani. Az Isten imádatára sem az Istennek van szüksége, ahogy a szentek és előljárók tiszteletére sem nekik, hanem nekünk van szükségünk. Ez ad irányt, értékrendet, élet-keretrendszert számunkra. Ha nem tiszteljük méltóképpen azokat, akik a mi útjainkat, ösvényeinket kitapossák, járják előttünk, tulajdonképpen mi magunk értékeljük le az út jelentőségét. Veszélyes dolog az amikor a szorgalom és a tudatlanság párosul.
A kardinálisok 65%-a nem tud latinul – nincs valódi képesítésük
Külföldön nyaraltunk, Montenegróban. Szerb-horvát nyelven (NO-s mise) misézett maga a püpök, és egy kispap/diakónus (?) olvasta fel az olvasmányokat és az Evangéliumot is, majd mindketten prédikáltak, a kispap lengyelül (ezt a hgázigazdáink mondták, kárpátaljaiak lévén értettek a beszédekből. Mi viszont ültünk, mint béka a csihányosban, lestük a mozdulatokat, hogy megsaccoljuk mi történik. Egy mukkot sem értettünk. Bezzeg a zsinat előtti fogságban levő katonák bárhol voltak is, mindenhol magyarul mondták a misén a "pater nostert", ahogy az anekdota állítja...
A kardinálisok 65%-a nem tud latinul – nincs valódi képesítésük
Kedves Kapisztrán! Ha a latin nyelv ideje lejárt, sőt az Isten felé fordulás ideje is, nem is beszélve az újpróféták sokasága felé fordulás divatjáról, az Ön tisztánlátó megítélése szerint, milyen időket élünk?
Ez gyorsan ment: McElroy bíboros eltávolítja Rossettit Washington ördögűzőjeként
Sőt, ördög sincs. Csak olyan angyalok, akik jobban tudják!
Screenshot Insta: Bei der Firmung in Neckenmarkt fuhr Bischof Ägidius Zsifkovics mit einem Scooter …
S az utcalányoknak vajon milyen segédeszközzel szeretne rárezonálni a lelkére a marhája?
Az FSSPX püspökszentelések regisztrációs honlapja
Sajnos nem sok esély van rá, pedig nagyon szeretnék!
Az UNICEF útmutatója a cenzúrát tanítja a gyerekeknek
Jaj, Uram irgalmazz! Az ilyenekre mit lehet reagálni egyáltalán??? Van a vicc, hogy bemondja az autópályán száguldozó ipse rádiója, hogy egy őrült száguldozik forgalommal szemben az autópályán. Mire az ipse: Nem egy, az összes!... Ez az érzés van bennem, azzal a különbséggel, hogy én a szabályos oldalon közlekedek... de lassan már nem lesz, akinek mondani.
Rei-khi (ne ezt keresd) | KHM
Egy általam régóta ismert történet. Érdemes elolvasni, sőt van eredeti interjúból készített mp3 hallgatható változat is (letölthető). Ezekkel a dolgokkal nem szabad játszani...
Hol tart a világ? 2026. február 12-én az Európai Parlamentben egy állásfoglalás kapcsán szavaztak a …
Azért nem semmi, hogy magukat értelmesnek gondoló emberek evidenciákról szerveznek szavazást. Mire tudott gondolni a 107 tartózkodó?
Before he passed away, a man said to his son:
Azért akad olyan is, aki élete végéig nem éri el azt a múzeumot :) De azoknak ott az Isten
Ökumenikus egyezménnyel bénítják az evangelizációt a történelmi egyházak Olaszországban
"Afelé terelik az Egyházat, hogy ez csak egy cég a sok közül." hát, ami látszik belőle, az valóban csak egy cég a sok közül. Ha nem az volna, nem is ilyen volna.
Az FSSPX a következő napokban válaszol nyilvánosan
Számomra megválaszolatlan kérdés, hogy az egyszerű hívő számára mennyire fontos ezeket az egyházpolitikai csatákat követni?! Ha nagyon leegyszerűsítem a dolgot, akkor úgy állok hozzá, hogy bár lehet a pap/az SSPX/a püspök/ egy tradicionalista papi szerveződés kiközösített, de még az Egyház is elismeri a hatalmát, tehát a bemutatott Szentmise érvényességét nem kérdőjelezik meg. Nekem pedig a Szentmisére van szükségem. S, ha már tudom, hogy a Szentmise érvényes még a szedevakantistáknál is (novus ordóról azért nem vagyok 100%-ban meggyőződve), a lelki üdvöm érdekében, jószándékkal felövezve én elmegyek bármelyik ÉRVÉNYES Szentmisére. A többi politika, amit a történelem vagy rendez, vagy nem. Nagyon fontos az Egyházban a rend, a jog, a hierarchia kérdése, de ebben a zűrzavarban mégis fontosabb a legfőbb dologra koncentrálni: a Szentmisére. Lehet, hogy tévedek, de én zsigerből valamiért ehhez tartom magam. Félő, hogy ez a rendetlenség nem fog megszűnni, nem várhatjuk meg, hogy tisztázódjon, mert belül mindannyian tudjuk, hogy a novus ordo egyház egy meghasonlott ország, csak idő kérdése, hogy mikor omlik össze, vagy alakul át valami egészen mássá – vagy talán már át is alakult, csak nem akarjuk tudomásul venni.
Ökumensicher Narren"Gottes"dienst in Hoechstaedt
És közben meg az a probléma, hogy az SSPX NORMÁLIS püspököket akar szentelni? Az ész megáll és ácsorog!
A nacionalista keresztény
Ezzel egyetértek teljesen, de a régi időkben is egy közösség a nagy közösségen belül is a saját rendje szerint élt, amibe beletartozott a nyelv, szokások, stb. és sokkal lassúbb ütemben történt az elkerülhetetlen "torzulás"-keveredés. A tót nem házasodott a svábbal (pedig mindkettő katolikus volt), ahogyan rendszerint a román sem a magyarral, vagy a tóttal. Természetesen folyamatosan voltak kivételek, de nem ilyen ütemben, mint manapság. Éppen azért fontos az identitás megtartása, mert jellemzően – ebben a csodálatos korban – bármely két "szín" keveredik, csak ürülékbarna jön ki belőle, abból pedig, mint tudjuk, nem lehet aranyat csinálni. Sem nemzeti, sem vallási értelemben nincsen egészséges ötvöződés. A modern világban a piros és kék is barna lesz, a kék és sárga is barna... sőt a piros és sárga is. Ez a nagy tégely, a senkizmus, semmizmus, univerzalizmus, ökuménia. Én nacionalista vagyok azért, mert meg szeretném őrizni, amit én is kaptam? Mert nem akarom keverni/maszatolni a dolgokat? Tényleg sok jó román barátom van, más vallású szomszédok is bőven, akik közül több nacionalista is és ezekkel mind nagyon jól kijövök: mindannyian tartjuk magunkat a saját szokásainkhoz, hagyományainkhoz és ezeken a területeken nem igyekszünk kompromisszumot keresni. Az élet szükségszerű területein pedig van elég közös pont, ami összeköthet. Beszélgethetünk, szerelhetünk autót együtt, kirándulhatunk, stb. De ettől még nem hívom meg keresztapának, nem akarok vele rokoni kapcsolatba kerülni, ahogyan egy muzulmánnal, vagy hinduval sem, mert én komolyan hiszek valamiben, ő másban hisz, tehát nem tudunk egy irányba haladni. Keveredés nélkül nem feltétlenül kell egymás ellen élni... én tudok egymás mellett is élni. Sőt.
A nacionalista keresztény
Én nagyon sok vegyesházasságot ismerek, egész közelről, nemzeti és vallási értelemben egyaránt (Sőt, én magam is unitáriusként vettem el a feleségemet és 15 év házasságot külön vallásban éltünk le. A gyerekek katolikus kereszteléséhez ragaszkodtam már a házasságkötés előtt nemtől, számtól függetlenül. Nekünk "szerencsénk" volt, de így is nagyon sok áthidalhatatlan nehézségbe ütköztünk, mire mára mindannyian egy akolba tartozunk, önként. Tegyem hozzá: félig-meddig titokban). Sem nemzet alapon sem vallási alapon nem ismerek olyan példát, ami pozitív. Bár ismerek vegyes házasságból később visszamagyarosodott személyt, de az identitás zavaros maradt. A vallás terén is hasonló helyzet van.
Egyébként a szerző érdekes módon a magyar példát hozza fel negatív példának, miközben sokkal sarkítottabban jelen van a nemzeti mellveregetés a román ortodoxoknál! Csakszólok.